Oborzi

Élmények és képek a munkám során .

2010. december 15., szerda

Poén az életből

Bárkivel megeshet. A kamion hátulján a felírat: "Tapasztalt gépjárművezetőket keresünk!"

Zenék amelyeket szivesen hallgatok

2010. december 11., szombat

Egy tanulságos történet, ellehetetlenítés vagy öregek vagyunk már Bohócnak

 Két hónapja kezdtem egy cégnél, ahol sok régi kollégám dolgozik. Jól is éreztem magam, míg egy balszerencsés mozdulat miatt, bordaközi ideg becsípődésem lett, aminek a történetét már megírtam. Mivel az orvosok jól rám ijesztettek, bementem táppénz alatt a cégbe és átkértem magam ponyvás autóra, hosszútávon jobb lesz számomra olyanon dolgozni, amit már megszoktam.
 Még táppénzen voltam, amikor váratlanul kaptam egy telefont (egy pénteki napon), hogy sürgősen fuvarba kellene menni. Úgy is ki akartam magam irati, meg hát ne mondják, azt hogy nem megfelelő a munkához való hozzáállásom, próbaidő alatt.
 Bementem a cégbe hogy megcsinálom a fuvart , utólag derült ki az autó javításra volt leadva , önindítós és a pótkocsi is műhelyre várt. Ennek ellenére a fuvar végül is meg lett oldva.
Következő autó amire ráültettek , éppen akkor mondtak fel a kollégának ( ezt nem kommentálom). A lényeg, életembe nem láttam ilyen belül "lelakott" szétszakad autót nemzetközi fuvarozásban, a pót már meg volt rakva, az is úgy volt be……..  a sorba. Az elküldött kolléga miatt , már sötétben akasztottam össze és folytattam a pótkocsin világítás szereléssel.

Sürgettek hogy Pozsonyban éjjel leszednek várják az árut. Lényeg éjjel egykor ott voltam a cégnél , ahol közölték velem , majd reggel nyolckor foglalkoznak lerakással, akkor kezdődik a műszak. Függöny elhúz a cég előtt, azon már meg se lepődtem, hogy az autót nem lehet bezárni, meg a kályhát ki-be kapcsolgatva, kell működtetni.
Lerakodás után felhívtam az egyik vezénylőt, a telefont felvették, de három percen keresztül csak a vezénylők veszekedését hallottam a telefonban. Tíz perc múlva újra telefonáltam, majd közölték hogy, vették. Négy óra elteltével kaptam egy sms-t. Egy szlovák kollégát kérdeztem meg nem e ismeri ezt a céget, a kolléga mondja az sms szlovákul van,  és azt jelenti Duslo Sala irodaház. Újabb telefon, hogy valami pontos cím kellene, a válasz: ezt kaptam én is egy kis falu Galánta mellet, majd megkérdezed , van navigációd, és letette a telefont. Hát jó, ha kis falu, akkor nem gond. A kis falu egy jókora kis városka volt, tele teherautóval behajtani tilos táblával. Arra mentem Salán amerre a táblák engedtek, majd egy benzinkúton segítettek, hogy jó felé megyek, csak ez még Sala után van ahol rakodnom kell egy nagy műtrágya gyárban. A feledat megoldva a gyárnál több magyar kollégával találkoztam ahol egymásnak segítettünk a rakodásnál. Én most voltam itt először nekem is jól jött a többi kolléga segítsége hogy hogyan folyik itt a rakodás menete. Hazafelé kaptam diszpót (24 tonna műtrágya) Rátótra, örültem hogy, hazáig bele férek a vezetési időbe, otthon kitudom venni a kilenc órás pihenőt. Este megálltam a telepen és haza mentem. Reggel a telepen megkérdeztem mi várható, mert a pótkocsin a világítást meg kellene javítani rendesen, a „traktor” pedig műszakis és a váltója (EPS váltó) nem megfelelően  működik, önállósítja magát, kiteszi visszakapcsoláskor üresbe. Válasz: várjak majd egy jó óra múlva közlik nincs szabad szerelő, lerakodás után Szentgotthárdon rakodjak meg Németországba, mivel Ausztriában ünnep van, a határon várjam ki, és éjjel induljak meg.
Ezzel a fuvarral nincs is gond, az se probléma hogy kint ragadok németbe hétvégére, annak ellenére, hogy a hét elejét eltököltette. Ilyen szerelvénnyel az osztrák vagy a német rendőr egyszerre kivesz a sorból, következmény javítás büntetés zsebből, az autó állapotáról a pilóta szemszögéből az már csak másodlagos.
Az volt a benyomásom hogy szándékosan hoztak ilyen helyzetbe, valószínűleg azért mert, próbaidő alatt táppénzen voltam. ( Hol ott lehetséges ( az orvos szerint ) hogy a borda repedést és az ideg becsípődést munka közben szereztem, amikor a az autószállító kamion felső szintjén lévő személyautóba bepréseltem magam hogy letudjak vele járni, mivel más trauma az utóbbi időben nem ért.) 
A lényeg mérlegeltem és úgy láttam a helyzetem nem fog változni, és visszamentem az irodába felmondani. Úgy vettem észre, hogy ezt várták is. Van annyi önkritikám, hogy mindig a legjobb tudásom szerint és pontosan végeztem a munkám, nem volt velem probléma. Az autókra mindig vigyáztam, kívül-belül, ezt igazolja a balesetmentes vezetésem is. Az hogy táppénzre kellet mennem, annak ellenére, hogy nem vagyok egy beteges fajta, ez egy szerencsétlen véletlen. Az hogy bánt a dolog, igen . A szerencsém az, hogy nincs rossz hírem a szakmában, és még aznap találtam munkát.  Akinek van erről véleménye nyugodtan írja meg, vagy fűzze hozzá.                        

2010. november 30., kedd

Amikor az orvosok is tévednek

Már írtam hogy reflux betegséget állapítottak meg nálam. Nem vagyok egy beteges fajta, hát elfogadtam biztos igazuk van az orvosoknak. Jelentkeztem munkára a beteg állomány után, két nap után újból rosszul lettem, kezdődött és nem akart szűnni a mellkasi fájdalom, így megint orvosnál kötöttem ki. Újbóli alapos kivizsgálásnak vettek alá, reumatológiai szakrendelésre is elküldtek, és több röntgenfelvétel és vérvétel után, az ott dolgozó főorvosnő megállapította, hogy intercostaléis neuralgiám van, magyarul bordaközi ideg becsípődés, valamint az egyik bordám meg van repedve. A becsípődés gyógyszeresen kezelhető, a borda meg összefor. A tanulságot pedig vonja le mindenki, ha egyáltalán van. Engem annyiban érintett rosszul hogy plusz két hétig voltam táppénzen.

Intercostaléis neuralgia tünetei : bordaközi ideg-, vagy izomfájdalom általában egy rossz mozdulatot követően alakul ki (pontosan nem ismert az eredete), a fájdalom rendkívül erős, éles, szúró jellegű, a beteg nem tud mélyebb levegőt venni, gyakran egy mondatot sem tud végigmondani, a legkisebb mozdulat is fokozza panaszát. A fájdalom kifejezetten 1 pontban jelentkezik, melyet a beteg azonnal meg tud mutatni.

Tanulságos a következőket a net-ről szedtem össze:
Mi is okozhat mellkasi fájdalmat?
Sajnos, amikor valaki mellkasi fájdalmat érez, nem tudja, hogy mi a panasz oka, a beteg leggyakrabban csak a fájdalom erőssége alapján dönti el, hogy kér-e segítséget és kitől. A mellkasi fájdalom eredetére azonban jobban utal a fájdalom jellege, mint az erőssége.
Mellkasi fájdalmat rengeteg betegség okozhat, azonban kiemelnék néhány gyakoribb problémát:
·                                 Szívizom oxigénhiányos állapota (ide tartozhat az anginás fájdalom ill. a szívinfarctus is.)
·                                 Bordaközi ideg – vagy izomfájdalom
·                                 A nyelőcső fájdalma, melyet többek között rekeszsérv, gyomorsav visszafolyás, gyulladás okozhat
·                                 A tüdő vagy a mellhártya betegségei (leggyakrabban gyulladás okozta fájdalom)
 Hogyan különíthetjük el az okokat? Melyik milyen tüneteket okoz?
A szívizomhoz a koszorúserek szállítják az oxigént. Előfordulhat, hogy a szállított oxigén mennyisége nem változik, de amennyiben a szív nagyobb munkát végez (pl. fizikai munkavégzés, kiugró vérnyomás, szapora pulzus) a korábban elégséges oxigén mennyisége kevés lehet. A másik esetben a beteg koszorúsereinek egy pontján az átmérő valamilyen okból beszűkül, esetleg elzáródik (szívinfarctus) és így kevesebb oxigén jut a mögöttes szívizomhoz. A két eset laikusok által nehezen különíthető el, tünetei nagyon hasonlóak lehetnek:
·                                 A mellkasi fájdalom nyomó, szorító jellegű, általában a szegycsont mögötti („olyan mintha ülne rajtam valaki”)
·                                 A fájdalom erőssége teljesen változó, a betegek többsége igen erős fájdalomra panaszkodik, időnként halálfélelmet jelez, de pl. a cukorbetegnél nagyon gyakori a minimális fájdalommal járó vagy akár néma infarctus
·                                 A fájdalom gyakran kisugárzik: leggyakrabban a bal vállba, karba, de akár a jobb karba is, időnként a nyakba, fejbe, hátba, gyomorba
·                                 A beteg NEM tud egy pontot mutatni, hogy ott fáj, inkább egy nagyobb területet jelez
·                                 A mellkas mozdulására, légvételre a fájdalom NEM fokozódik
·                                 Az ismert szívbetegek többsége korábban már érzett hasonló, de gyengébb vagy spontán múló fájdalmat.
·                                 A beteg bőre általában szürkés, sápadt, verejtékes
·                                 Időnként fulladás kíséri
  A fentiekkel szemben a bordaközi ideg-, vagy izomfájdalom általában egy rossz mozdulatot követően alakul ki, a fájdalom rendkívül erős, éles, szúró jellegű, a beteg nem tud mélyebb levegőt venni, gyakran egy mondatot sem tud végigmondani, a legkisebb mozdulat is fokozza panaszát. A fájdalom kifejezetten 1 pontban jelentkezik, melyet a beteg azonnal meg tud mutatni.


2010. november 18., csütörtök

Pótkocsi reklám , mivel dolgozunk

Mindenre azt mondják az orvosok söför betegség

Két hete hétvégén este egyik pillanatról a másikra erős görcsös fájdalmam volt a mellkasomban, nem tudom milyen az infarktus tünete, de azt hittem azt kaptam. Az ügyeleten is azt gondolták, mert nyelv alá kaptam valamilyen spray, amitől aztán „végem” lett. Mentővel átvittek a kórház sürgőségi osztályára, ahol egy infúzióval és két injekcióval rendbe raktak. Majd a következő napokban gyomortükrözés és terheléses ekg. Minden negatív lett és megállapították hogy ez „söför betegség”, reflux. Rendszertelen étkezés és a sok kávé végeredménye, ami rám is jellemző.

„Házi orvosi jó szándék”, a kórházban kaptam egy receptet, amit kiváltottam és elkezdtem szedni, a háziorvosom felírt egy másikat, amire azt mondta, hogy jobb lesz, feleségem jól ismer gyógyszerészeket és megkérdezte Tőlük miben tér el egymástól a két gyógyszer, a válasz: teljesen ugyan az a hatóanyag van bent mind a kettőben nincs különbség, csak a nevük más. Hát erről ennyit. A kórházi rendszerről és a vizsgálatokról annyit, hogy csak protekcióval tudtam elintézni, hogy egy héten belül meglegyenek, előjegyzés alapján másfél hónapig lettem volna táppénzen másfél hét helyet, had ne írjam, hogy ez fizetésben mit jelentet volna nekem.
Reflux betegség rövid leírás
(másnéven: gastrooesophagealis, gasztroözofageális, reflux betegség, GORB)

A reflux betegség a tápcsatorna felső szakaszának összetett működési zavara, eredményeképpen a gyomorsavakkal és emésztőnedvekkel elkeveredett gyomor- és nyombél-tartalom, azaz a refluxátum a normális haladási iránnyal ellentétesen, felfelé visszajut a nyelőcsőbe, ahol kellemetlen tüneteket és végső esetben szervi elváltozásokat, nyálkahártya-gyulladást okoz. Legnyilvánvalóbb tünete a refluxátum okozta rendszeres, gyakori gyomorégés, a szegycsont mögött jelentkező égő fájdalom, fulladás-érzés.

A reflux jelensége, azaz a gyomortartalom visszaáramlása, időnként egészségesekben is előfordulhat: kiadós étkezés, előrehajlás, szoros ruházat is okozhatja a hasűri nyomás fokozódását, ugyancsak emiatt okozhat átmeneti kellemetlenséget a várandós édesanyáknak is.

Kórossá a panaszok gyakori ismétlődésével válik.
Előfordulás
Egy felmérés szerint Magyarországon minden második ember érez rendszeresen vagy rendszertelenül gyomorégést, a reflux egyik jellegzetes tünetét. Más adatok szerint 20-40% tud valami reflux-gyanús tünetről. A reflux előfordulásáról egyébként csak becsült adatok vannak, az azonban bizonyos, hogy e betegek száma szerte a világon évről évre növekszik. A megbetegedésre hajlamosít az ugyancsak terjedőben lévő túlsúlyosság, a dohányzás és a mozgásszegény életmód.

Nőknél és férfiaknál azonos arányban fordul elő, szövődményei azonban inkább a férfiakat sújtják.

2010. november 10., szerda

Képek az elmúlt hónapokból

" Stau-Land"

Frankfurt ," néha szemből is jönnek repülök"
Karavanški Predor

Kényszer pihenő a Cseh-Lengyel határnál

Terelés Lambach-on keresztül



Gyors öltözés és nyomás tovább



Szlovák pálya

2010. november 9., kedd

Nem kell lenézni a Nőket

750 eurós tanuló pénz, az autószállítás nem egyszerű


Az utóbbi hetekben volt részem bepillantani az autószállítós munka folyamatába . Röviden és tömören , ez a gépkocsivezetői munkákon belül nem egyszerű szakma. Harc a centiméterekért hogy a megengedett méreteken belül maradjon a szerelvény .  Az autók elhelyezése, lerakás szerint lehetőleg sorba rendezése számomra olyan „Rubik kocka” jellegű . Tény hogy nagy oda figyeléssel meg lehet tanulni, de senki se gondolja hogy ez az egyik napról másikra menni fog. Akik több éve csinálják Ők is folyamatosan tanulnak , állandóan jönnek új típusok a személy és kis haszon gépjárművekből. Az autószállító felépítmény kezelését ha már elsajátította az ember akkor már egy fokkal könnyebb a helyzet , de ez csak az első lépés.
Összeakadtam egy szintén kezdő kollégával aki a rutintalanságának köszönhetően , fenn akadt a magasság kontrolon Ausztriában, 40 cm-es magasság túllépés miatt kivezettek a parkolóba. A büntetés összetétele 500 euro a magasság, 250 a hosszúság túllépéséért. Elítélni nem tudom, de tény , hogy segítség kéréssel akar telefonon vagy a környezetében rakodó kollégáktól , még ha nem azonos nemzetiségűek is , de segítettek volna neki. A tanulság számomra és más kezdő autószállítós kolléga számára az, nem árt egy 5 méteres mérőszalag, és nem szégyen segítséget kérni , több éves ponyvás vagy más nagy autós gyakorlat után , autószállítón még kezdők vagyunk, ezt belátni 750 euro nagy pénz.                 


2010. május 13., csütörtök

A Németek tesztelik a digitális autópályát

 Pár hete Németországban az A8 -son olyan furcsának tünt némelyik kamera . A napokban olvastam a Kamionhirek.hu -n , hogy miért ,  a cikket onnan vettem át . A Kamionhirek.hu ajánlom minden kamionosnak , rengeteg aktuális információt szolgáltat számunkra.

A cikk :



• Külföld

A közeljövőben előfordulhat az az eset, hogy a sofőr csak akkor értesül majd az autópályán elkövetett vétségéről és annak következményeiről, amikor a főnöke elé rakja a rendőrségi feljelentést. Olyan hibákról van szó, mint a megengedett alá kopott gumik, rossz fékek vagy a túlterhelt jármű. Ezt a jelenlegi legmodernebb technikával szándékoznak megvalósítani, szenzorok, infrakamerák segítségével.

A gyorshajtások kipostázásánál már kifejlesztett és kipróbált rendszer pedig ez esetben is használható, ha kopott a gumi és megvan a rendszám, ugyanúgy mehet a büntetés a tulajdonos címére. Ez lenne az ASSET Road névre keresztelt projekt végső célja, jelenleg azonban még csak a kísérleti stádiumban van a dolog – múlt héten a Münchent Salzburggal összekötő A8-as sztrádán zajlottak a próbamérések.

Bad Aibling-nél már beépítették a megfelelő jeladókat az aszfaltba és természetesen az infrakamerák is a helyükre kerültek. Jelenleg úgy zajlik az ellenőrzés, hogy a szenzorok egy közeli parkoló helyen várakozó rendőr autóba küldik a jelet és amennyiben rendellenességre derülne fény a rend éber őrei félreállítják az adott járművet ellenőrzésre. A teszt időszak 2010 végéig zajlik, tíz EU-tagországon kívül India és Tanzánia is résztvevője a projektnek.

S.B.

Forrás: Kamionhirek.hu    http://www.kamionhirek.hu/    

2010. május 9., vasárnap

Próba munka vagy kisegítés ingyen

Ez a történet legyen tanulságos minden gépkocsi vezető számára. A Waberers-ről írtam már hogyan történik a felvétel , ilyen szempontból korrekt cég .               

Megfizettem a tanuló pénzt sajnos többször is .

Egyes cégek gépkocsi vezető  hiányban szenvednek átmenetileg , soför állást hirdetnek hogy elvégeztessék a munkát amire nincs embere. Elmentem egy munka megbeszélésre , aztán azt vettem észre hogy ilyen olyan indokkal a "főnök" részéről , hogy pótkocsikat rakatok le egy Prémiummal .


Ha egy céghez jelentkezik valaki érdemes előtte megnézni , hogy szerepel e a Fekete listán , és érdemes megnézni az ingyenes cégjegyzéket.


Ingyenes céginformációhttp://www.e-cegjegyzek.hu/info/page/ceginfo

Akik pórul jártak a következő helyen kérhetnek segítséget : http://www.jogpont.hu/ugyfelfogadas.php?regio=7&megnyit=1025


2010. május 3., hétfő

Hollandia ( Európa ) egy kamionból


Hollandia egy kamionból , avagy néha szép és kulturált helyen is lehet rakodni . Egy helyi cégnél voltam próba munkán , ahonnan négy kézben egy hütös szerelvénnyel rakodtunk Rotterdamban és tőle nem messze.


Ez a cég egy művészi alkotás , az ott dolgozok rendkívül segítőkészek , a kamionosok számára kialakított helységek, zuhanyzó, illemhely, kávézó  kulturáltak és tiszták , ha várni kell egy kicsit a söfört kávéval kínálják , számunkra az ilyen fogadtatás egy álom.



A rakodás fedett zárt helyen , rámpás hátsó rakodással történik .



A lerakodás Szlovéniában ahol szintén kulturált környezetben történt . Én általában észak Német területre és Hollandiába szállítottam , ezen a részen a söföröket ember számba vették , ezt nálunk sok helyen nem mondható el .



Ami még megdöbbentő nálunk , legalább a honatyáink az ország kapujait raknák rendben . Haza felé Rédicsnél jöttünk be , de olyan volt , mintha minket bombáztak volna széjjel , nem pedig a déli szomszédainkat . Valahogy olyan érzésem van néha , amikor ilyeneket tapasztalok mintha kilognánk Európából .


2010. május 2., vasárnap

GKI kérdések

http://docs.google.com/fileview?id=0B8xa9RQUS7xHMWY2NTllY2MtZmYxMy00NTM3LWI4ZmItOGNmOWFmZmIxYmYz&hl=hu

A link bemásolásával, illetve rákattintásával letölthető a kérdések , amelyek a vizsgán szerepelnek.
PDF. dokumentum letöltése után , a nézet menüben jobbra kell forgatni , az első oldalon a kérdések 393-tól indulnak a dokumentum végéig.

Felvétel a Waberers-nél

 Annyi mindent hallani , a Waberersről hogy elmentem megnézni személyesem hogy zajlik a felvétel náluk .
Több helyen voltam jelentkezni , illetve próba munkán , ez a cég ilyen szempontból korrekt.
A felvétel náluk a következő képpen zajlik :
- reggeli órában 8 és 9 között kell odaérni a Budapesti  Nagykőrösi úti telepükre .
- személyes elbeszélgetés  amelynek tárgya , felmérik mennyire van tisztában az ember az okmányokkal , vezetési időkkel , hogyan kell összeakasztani egy szerelvényt . ( Nálam ilyen témájú kérdések voltak .)
- ezután a telepen egy nyerges szerelvénnyel  FH 12-vel próba vezetés , felkapcsolás egy bizonyos szakaszon , majd ezen a távon visszatolatni a végén fésüs parkolóba betolatni , majd ezután egy derékszögben egy hordo mellé visszatolatni .
- végén orvosi alkalmassági vizsgálat.
Ezen feltételeknek aki megfelelt adnak egy időpontot a szerződés megkötéséhez , és akkor kezdődik a belső tanfolyam.
A mércét megütöttem a szerződés megkötésére nem mentem vissza . A felvételi iroda előtt a tájékoztató el olvasása és a beszélgetések során szerzett információk alapján , döntöttem úgy hogy nem leszek "Wabis" .

2010. május 1., szombat

Galéria a munka eszközökről

Galéria kedvenc kamionjaimról amelyekkel szerettem dolgozni , illetve munka eszközeimről.